Kérdés:
Implantátum, műtét, idegrendszeri eltérés – lehet-e neurofeedback?
A szakember válaszol:
Ez a válasz nem egyetlen konkrét kérdésre született. Az elmúlt időszakban azonban több alkalommal is találkoztunk hasonló megkeresésekkel a háttérben – szülőktől és felnőtt kliensektől egyaránt. Cochleáris implantátummal élő kisgyermek, agyműtéten átesett fiatal felnőtt, koponyacsontba rögzített lemez vagy csavar, idegrendszeri sérülés utáni rehabilitáció. A helyzetek különbözőek voltak, a felmerülő kérdések mégis nagyon hasonló irányba mutattak:
Biztonságos-e a neurofeedback ilyen esetekben?
Egyáltalán alkalmazható-e?
Mivel ezek a kérdések visszatérően jelennek meg, fontosnak tartottuk, hogy itt, ezen a felületen egy átfogóbb, közérthető választ adjunk rájuk.
Nem igen–nem kérdés
A neurofeedback esetében a válasz ritkán igen vagy nem.És a hangsúly többnyire nem ott van, ahol elsőre keresnénk. A bizonytalanság gyakran abból fakad, hogy a neurofeedbacket sokan „beavatkozásként” képzelik el. Érdemes ezért az elején tisztázni: akár ILF metódusú, akár frekvenciasáv alapú neurofeedbackről beszélünk, a rendszer nem “sugároz vagy ad” semmit az idegrendszerbe, csak méri azt.
Az EEG-elektródák mérnek. Visszajelzést adnak az idegrendszer aktuális működéséről, de nem stimulálnak, nem „javítanak ki” semmit. Ez azonban rögtön felvet egy másik, fontosabb kérdést: mit mérünk, és mennyire megbízhatóan?
Implantátumok és felhelyezés – miért nem ott mérünk?
Cochleáris implantátum, koponyacsontba rögzített lemez vagy csavar esetén gyakran hangzik el tréneri oldalról, hogy „oda nem teszünk elektródát”. Ez elsőre ijesztően hangozhat, mintha veszélyes területeket kellene kerülgetni. Valójában azonban ez nem biztonsági, hanem mérési és értelmezési kérdés. Az implantátumok környezetében az elektromos vezetés megváltozhat, aktív elektromos eszköz is jelen lehet, és emiatt a mért jel könnyen torzulhat vagy zajossá válhat. Ilyenkor nem az agykéreg aktuális működését látjuk tisztán, hanem egy kevert, bizonytalan jelet. Ha viszont nem tudunk tisztán mérni, “nem látjuk” az idegrendszer valós pillanatnyi állapotát, nem is tudunk megbízhatóan és hatékonyan visszajelzést adni rá.
Ez nem veszélyes – de nem megbízható.
Ezért a gyakorlatban ilyenkor nem ragaszkodunk egy adott ponthoz vagy „szabványos” felhelyezéshez. A cél nem az, hogy mindenáron ugyanoda kerüljön az elektróda, hanem az, hogy tisztán mérjünk, ezáltal az idegrendszer értelmezhető visszajelzést kapjon, amiből tanulni tud.
Amikor nem technikai, hanem idegrendszeri a kérdés
Vannak olyan helyzetek, amikor nem az a fő kérdés, hogy hová tehető az elektróda, hanem az, hogy adott területen van-e egyáltalán aktív idegrendszeri működés.
Ilyen lehet például:
- egy korábbi agyműtét után,
- részben vagy egészben hiányzó agyterület esetén,
- vagy olyan beavatkozás után, amely az idegrendszeri kapcsolatok szerkezetét megváltoztatta.
Callosotomia esetén például az agyféltekék közötti fő összeköttetés kerül agyműtét útján átvágásra, így az összeköttetés megszakad. Ez nem azt jelenti, hogy az idegrendszer „nem működik”, hanem azt, hogy másképp működik, mint korábban. Ilyenkor bizonyos felhelyezések – különösen azok, amelyek a két agyfélteke együttműködésére építenek – nem feltétlenül ugyanazt a hatást hozzák. Ez nem kockázatot jelent, hanem értelmezési határt: mit várhatunk reálisan a tréningtől, és mit nem. Ha egy adott területen nincs aktív agyi állomány, ott egyszerűen nincs mit mérni. Ilyenkor a neurofeedback fókusza nem erre a területre kerül, hanem a megmaradt, együttműködni képes hálózatokra.
ILF módszer esetében számít-e, mi van a két pont között?
ILF neurofeedbacknél felmerülhet a kérdés, mivel a tréning két elektródapont viszonyára épül, hogy nem jelent-e problémát, ha a két pont között implantátum, műtéti terület vagy korábbi sérülés található. Ez egy jogos kérdés, de fontos pontosítani, mit is jelent itt a „két pont közötti” viszony. ILF esetében a két elektróda nem egy konkrét anatómiai útvonalat jelöl ki, és nem azt „tanítjuk”, ami fizikailag a két pont között helyezkedik el. A visszajelzés sokkal inkább egy funkcionális állapotot reprezentál az idegrendszer egészében.
Ezért a kérdés nem az, hogy mi van pontosan középen, hanem az, hogy az idegrendszer kap-e elég tiszta és stabil visszajelzést ahhoz, hogy tanulni tudjon. Ha a mérés jelentősen torzulna – például aktív implantátum vagy instabil jelvezetés miatt –, akkor a felhelyezést módosítani kell. Nem azért, mert a tréning veszélyes lenne, hanem mert a visszajelzés nem lenne megbízható.
Ezért az ILF nem arra épít, hogy „ott minden ép legyen”, hanem arra, hogy legyen elég stabil visszajelzés ahhoz, hogy a rendszer tanulni tudjon. Ez a szemlélet különösen fontos olyan esetekben, amikor korábbi műtét vagy idegrendszeri eltérés is jelen van.
Frevenciasáv alapú vagy ILF neurofeedback – közös alap, eltérő fókusz
Akármelyik megközelítésről beszélünk, az alapelv közös: az idegrendszer működéséről kapott visszajelzés tanulási folyamatot indít el.
A különbség abban van, hogy:
- mit tekintünk releváns visszajelzésnek,
- és milyen szinten várjuk a változást.
Frekvenciasáv alapú megközelítésnél az EEG-mintázatok és azok változása áll a középpontban. Konkrétan mért eltérések optimális irányba mozdítása a cél, ezzel az adott területek működésének javulásán van a fókusz. ILF esetében inkább az idegrendszeri alapszabályozás stabilitása, terhelhetősége és rugalmassága kerül előtérbe.
Mindkét megközelítésnél alapvető, hogy a visszajelzés tiszta és értelmezhető legyen, tehát tisztán mért EEG jelre adjunk releváns választ – különösen akkor, ha korábbi beavatkozások is szerepelnek az előzmények között.
Mit érdemes szülőként vagy kliensként megkérdezni?
Implantátum vagy korábbi műtét esetén teljesen természetes kérdések például:
- Hol történik a mérés, és miért ott?
- Mit lehet ebben a helyzetben reálisan várni a neurofeedbacktől?
- Mi az, ami nem cél vagy nem ígérhető?
Ezek nem kellemetlen kérdések, hanem egy felelősen működő folyamat részei.
Összefoglalás
- Az implantátum vagy korábbi műtét önmagában nem kizáró ok.
- A neurofeedback esetében a kérdés többnyire nem veszélyességi, hanem mérési és értelmezési jellegű.
- Nem ott mérünk, ahol nem kapunk tiszta EEG jelet.
- Ha egy területen nincs mit mérni, más hálózatokra fókuszálunk.
- A cél nem a „javítás”, hanem az idegrendszer tanulásának támogatása.
Ez az írás nem egyedi esetekre ad receptet, hanem szemléletet szeretne adni ahhoz, hogyan érdemes ezekről a kérdésekről gondolkodni – szülőként, kliensként és trénerként egyaránt.
