A neurofeedback az elmúlt években egyre szélesebb körben alkalmazott eljárássá vált, mind klinikai, mind nem-klinikai környezetben. A módszer fejlődésével párhuzamosan többféle megközelítés és protokoll jelent meg, amelyek eltérő elméleti háttérre és technikai kivitelezésre épülnek.
A különböző irányzatok – például amplitúdó-alapú tréningek, Z-score rendszerek vagy infra-alacsony frekvenciás megközelítések – gyakran eltérő hangsúlyokat képviselnek, ugyanakkor közös bennük, hogy az idegrendszeri működés visszajelzésen alapuló tanulását célozzák.
A szakmai diskurzusban időről időre felmerül a kérdés, hogy létezik-e „optimális” módszer, illetve hogy a különböző protokollok között milyen mértékű különbségek figyelhetők meg a hatékonyság tekintetében. A jelenlegi szakirodalom alapján ugyanakkor nem rajzolódik ki egyértelmű hierarchia a módszerek között.
A neurofeedback mint tanulási folyamat
A neurofeedback működésének egyik alapvető értelmezési kerete a tanuláselmélethez kapcsolódik. A folyamat során az egyén valós idejű visszajelzést kap saját idegrendszeri működéséről, amely lehetőséget teremt az önszabályozás fokozatos kialakulására.
Gruzelier (2014) megfogalmazása szerint a neurofeedback olyan tanulási folyamatként értelmezhető, amely az agyi aktivitás önszabályozásán keresztül fejti ki hatását. Ez a megközelítés arra hívja fel a figyelmet, hogy a változás nem egyszeri beavatkozás eredménye, hanem egy időben kibontakozó adaptív folyamat
A nem-specifikus tényezők szerepe
A neurofeedback hatásmechanizmusának vizsgálata során egyre nagyobb hangsúlyt kapnak az úgynevezett nem-specifikus tényezők.
Thibault és mtsai (2018) áttekintő tanulmánya rámutat arra, hogy a kimenetelt nem kizárólag a választott protokoll befolyásolja, hanem olyan tényezők is, mint:
- a tanulási környezet jellemzői,
- a visszajelzés formája és érthetősége,
- a kliens és a szakember közötti együttműködés minősége.
ADHD-val kapcsolatos vizsgálatokban szintén megjelenik ez a szempont. van Doren és mtsai (2019) meta-analízise alapján a neurofeedback hatásai fennmaradhatnak, ugyanakkor a változékonyság jelentős, és ebben a nem-specifikus tényezők szerepe nem elhanyagolható.
Ezek az eredmények arra utalnak, hogy a neurofeedback nem redukálható kizárólag technikai paraméterekre.
Idegrendszeri állapot és szabályozás
A neurofeedback során az idegrendszer aktuális állapota meghatározó jelentőségű. A tanulási folyamat hatékonyságát befolyásolja többek között:
- az idegrendszeri aktiváció szintje,
- a szabályozottság mértéke,
- a terhelhetőség és regenerációs kapacitás.
Ha az idegrendszer tartósan túlterhelt vagy instabil állapotban működik, a visszajelzésre adott válaszok kevésbé kiszámíthatók lehetnek. Ennek megfelelően a gyakorlatban sok esetben elsődleges cél a stabilizáció és az alapreguláció támogatása.
Ezzel összefüggésben a szakirodalomban is megjelenik az idegrendszeri biztonság jelentősége, amely – többek között a polivagális elmélet (Porges, 2011) mentén – a tanulás egyik feltételeként értelmezhető.
Diagnosztikai kategóriák és funkcionális megközelítés
A neurofeedback alkalmazása során gyakran diagnosztikai kategóriák mentén történik a megkeresés (pl. ADHD, szorongás, alvásproblémák). Ugyanakkor fontos hangsúlyozni, hogy a módszer elsődlegesen nem diagnózisokra, hanem működési mintázatokra irányul.
Arns és mtsai (2009) vizsgálata is rámutat arra, hogy az EEG-alapú jellemzők és a klinikai diagnózisok közötti kapcsolat nem minden esetben egyértelmű. Ez a heterogenitás hozzájárulhat ahhoz, hogy az azonos diagnózisú személyek eltérően reagálnak azonos tréningekre.
A gyakorlatban ezért gyakran egyéni, rugalmas megközelítésre van szükség.
A szakember szerepe
A neurofeedback alkalmazása során a szakember feladata túlmutat a technikai kivitelezésen. A folyamat magában foglalja:
- az állapot folyamatos megfigyelését,
- a visszajelzések értelmezését,
- a tréning paramétereinek szükség szerinti módosítását.
Ez a dinamikus alkalmazkodás lehetővé teszi, hogy a folyamat az adott személy aktuális állapotához illeszkedjen.
Összegzés
A jelenlegi ismeretek alapján a neurofeedback nem tekinthető egyetlen optimális protokollra redukálható eljárásnak. A módszertani sokszínűség inkább azt tükrözi, hogy különböző megközelítések léteznek ugyanazon alapfolyamat – az idegrendszeri önszabályozás tanulása – támogatására.
A hatékonyság szempontjából meghatározó tényezők közé tartozik:
- az idegrendszer aktuális állapota,
- a tanulási folyamat jellemzői,
- valamint a környezeti és kapcsolati tényezők.
A neurofeedback alkalmazása ezért minden esetben körültekintést, egyéni mérlegelést és folyamatos szakmai jelenlétet igényel.
Hivatkozások
- Arns, M., de Ridder, S., Strehl, U., Breteler, M., & Coenen, A. (2009). Clinical EEG and Neuroscience
- Cortese, S., et al. (2016). JAACAP
- Gruzelier, J. H. (2014). Neuroscience & Biobehavioral Reviews
- Porges, S. W. (2011). The Polyvagal Theory
- Thibault, R. T., et al. (2018). Neuroscience & Biobehavioral Reviews
- van Doren, J., et al. (2019). European Child & Adolescent Psychiatry
