Tanulni, tanulni és tanulni

Alapvetően gyakorlati ember vagyok. Szeretem, ha egy ötletből valami működő dolog lesz, ha össze lehet kötni embereket, helyzeteket, lehetőségeket, és közben megoldásokat keresni a felmerülő problémákra. Az OBNE-ban is ezt a szerepet vállaltam: a tapasztalatommal, a gondolkodásmódommal és a szervezőmunkámmal segíteni a közösséget és a vezetés munkáját. Sok mindenre sikerült is választ találnunk az elmúlt években, de persze vár még ránk bőven feladat.

Viszont nagyon fontosnak tartom a tudás gyarapítását és az élethosszig tartó tanulást. A mi szakmánkban ez elengedhetetlen ahhoz, hogy minőségi munkát tudjunk végezni. Folyamatosan frissíteni kell a tudásunkat, tanulni, tanulni és tanulni.

Az idei évben ezért az egyesületben végzett, sokszor kifejezetten operatív feladataim mellett erre is szerettem volna nagyobb hangsúlyt fektetni. Több külföldi webináron vettem részt, valamint egy nemzetközi neurofeedback konferencián is. Nagy öröm látni, hogy ezt egyre több kolléga is megteszi, gyarapítja a tudását, és közben szakmai kapcsolatokat is épít.

Mit ad egy nemzetközi szakmai konferencia?

Erről a konferenciáról most azért szeretnék írni nektek, hogy megmutassam, milyen témák kerültek elő, milyen előadásokat hallgattunk, és milyen irányok foglalkoztatják most a nemzetközi szakmai közösséget. És közben szeretnélek benneteket arra is ösztönözni, hogy ha tehetitek, jövőre tervezzetek be legalább egy ilyen vagy ehhez hasonló szakmai konferenciát.

Nemcsak a tudás miatt. Hanem azért is, mert egy ilyen konferencia egészen más szemszögbe helyezi azt, amit itthon sokszor egyedül, „magányos” trénerként csinálunk. Sokkal jobban látszik, mekkora szakmai háttér, mennyi kutatás, fejlesztés és mennyi ember munkája van mögötte. Ettől egészen más érzés visszanézni a saját munkánkra is: hogy amit csinálunk, az nem hétköznapi, és hogy egy olyan terület részei vagyunk, amely mögött folyamatos szakmai munka és fejlődés áll. Ez nagyobb biztonságérzetet is ad: jó látni, hogy a mindennapi munkánk mögött ekkora kutatási és fejlesztési háttér dolgozik.

Különböző megközelítések, közös gondolkodás

Az egyik legerősebb benyomásom az volt, hogy mennyire természetesen kerültek egymás mellé a különböző neurofeedback-megközelítések. Debra McClendon például kifejezetten multimodális klinikai modellben gondolkodott, Aaron Gardner és Liz Ornelas pedig már az ILF és a frekvenciasávos tréning egy folyamaton belüli kombinálásáról beszéltek. Nem az volt a kérdés, melyik módszer „jobb”, hanem az, hogy az adott kliensnél, az adott állapotban mire van szükség.

Ehhez kapcsolódott Olga Kara előadása is, aki azt mutatta meg, hogy ugyanazt a problémát egészen másképp értelmezhetjük attól függően, milyen elméleti modellből indulunk ki. Ez pedig nemcsak azt befolyásolja, hogyan gondolkodunk a kliensről, hanem azt is, milyen tréninget választunk. Az individualizálás tehát nem azt jelenti, hogy bármit lehet, hanem azt, hogy érteni kell, mi alapján döntünk.

A trauma témája újra és újra visszatért

A trauma témája szinte végig jelen volt a konferencián, de nagyon különböző nézőpontokból. Anna Hallbergnél a Deep Brain Reorienting és a korai sokkreakciók kerültek előtérbe, Lucie Ritchie a komplex és fejlődési traumáról beszélt, Sejla Murdoch menekültekkel és komplex PTSD-vel végzett munkát mutatott be, Djara előadásában pedig a személyes felépülés és a későbbi klinikai munka kapcsolódott össze. Siegfried Othmer egészen a korai kötődésig és a csecsemőkori önszabályozásig vitte vissza ezt a kérdést.

Nagyon különböző előadások voltak, mégis újra és újra ugyanoda jutottak: ahhoz, hogy az idegrendszer mennyire képes biztonságot megélni, szabályozni önmagát és rugalmasan alkalmazkodni.

Az agy mint önszerveződő rendszer

Meike Wiedemann előadásaban különösen megfogott, ahogyan az önszerveződő rendszerek általános definíciójából indult ki. Úgy fogalmazott, hogy „az önszerveződés egy rendszer azon képessége, hogy megfelelő körülmények között, külső irányítás nélkül, autonóm módon rendezze saját elemeit rendezett, nem véletlenszerű mintázatokba”, majd hozzátette: „bizonyos értelemben úgy tűnik, mintha a rendszer tudná, hogyan szervezze meg önmagát.”

Ezt kapcsolta aztán össze az agy működésével, amikor kimondta: „The brain is the prime example of self-organization” – „Az agy az önszerveződés egyik elsődleges példája.” Innen válik igazán érthetővé az a megközelítés, hogy az ILF-ben nem kívülről akarunk egy állapotot ráerőltetni az idegrendszerre, hanem egy olyan rendszert támogatunk visszajelzéssel, amely eleve képes önmagát szervezni és szabályozni. A tréning így ösztönözheti a meglévő működési mintázatok változását.

Meike ezt tovább is vitte: azt mondta, hogy neurofeedbackben nem egy meghatározott irányba „toljuk” az agyat, hanem finom kihívást adunk neki, majd figyeljük, hogyan válaszol. A visszajelzés tulajdonképpen tükröt tart az agy saját működésének, és ezen keresztül indulhat el az önkorrekció és az önoptimalizálás folyamata.

Honnan tudjuk, hogy a neurofeedback működik?

Bernhard Wandernoth előadásának középpontjában a bizonyítékok kérdése állt: honnan tudjuk, hogy a neurofeedback működik? A klinikai tapasztalatok mellett bemutatta azokat a kutatási irányokat is, amelyek a neurofeedback hatását és működési mechanizmusát próbálják objektíven vizsgálni. Ezek között szerepelt egy kettős vak, placebo-kontrollos fMRI-vizsgálat is, amely az ILF neurofeedback után bekövetkező agyi változásokat vizsgálta.

Egy másik fontos mondata az volt, hogy „Neurofeedback is not trivial”. Vagyis nem elég egy készülék és egy protokoll: számít, honnan mérünk, mit választunk ki az EEG-ből, hogyan dolgozzuk fel, milyen visszajelzést adunk, és mindezt hogyan kapcsoljuk a klinikai megfigyeléshez.

Zárásként még két gondolatot emelnék ki a konferenciáról.

A 2026-os Clinical Update több új tapasztalatot is bemutatott például kezdő felhelyezésekkel, a P3–P4 használatával és a nagyon alacsony frekvenciatartományokkal kapcsolatban. Ezeket nem kész szabályként érdemes hazavinni, hanem annak példájaként, hogy a szakma folyamatosan figyeli a kliensek reakcióit, összeveti a tapasztalatokat, és ezek alapján finomítja a gyakorlatot.

Több előadásból az is kirajzolódott, hogy a készülék és a protokoll önmagában kevés. A kliens reakcióinak megfigyelése, azok értelmezése és az ezek alapján meghozott következő döntés ugyanúgy része a munkának. A tréner tehát nem egyszerűen végrehajt egy előre meghatározott technikai folyamatot, hanem folyamatosan figyel, értelmez és dönt.

Talán éppen ezért is fontos időről időre kilépni a saját megszokott szakmai környezetünkből. Egy ilyen konferencián nemcsak új protokollokat vagy kutatási eredményeket látunk, hanem azt is, hogyan gondolkodnak ugyanazokról a kérdésekről más szakemberek, milyen irányba haladnak a fejlesztések, és milyen új kérdések foglalkoztatják a területet.

Bukó Andrea
ILF neurofeedback tréner, az OBNE vezetőségének tagja

Kapcsolódó program

A 2026. november 14-i, budapesti 5. Országos Biofeedback és Neurofeedback Trénertalálkozón Kertész Nikoletta személyes beszámolót tart az ACAN 2026 nemzetközi konferencia legérdekesebb szakmai témáiról és tapasztalatairól.

Részletek és jelentkezés